11.21.08
Még több Mojo
Írtuk, hogy a Mojo Oasis hónapot tart. Ez nemcsak a szép címlap és a 13 oldalas Oasis-exkluzív miatt jó, melyből kiderül, hogy Noel miért is nem örült annyira Liam februári házasságkötésének (nem, nem az volt a baja, hogy nem hívták meg, ááááá
), hanem mert ennek kisérőjeként Oasis minisite-ot is készített a magazin.
A site-ról többek között a 2005-ös Mojo szám oasises oldalait lehet letölteni pdf-ben, ill. lehet még nyereményjátékon részt venni (persze csak brit olvasóknak), és korai oasis videókat (videók 1, videók 2) nézegetni.
szerző: cinnouse
11.20.08
újságok, interjú + celeb-lét
Noel – hogy, hogy nem? – nyilatkozgatott ilyen-olyan amerikai újságoknak, nyilvánvalóan a decemberi amerikai turné népszerűsítése céljából. Akit érdekel, hogy miket mondott GD – ok, már ő maga is bevallotta, hogy beszédkényszere van
– a Relix-interjút itt, a Wave Magazine szösszenetet pedig itt olvashatja el. Utóbbiból kiderül, hogy miért is lett olyan jó a DOYS…
Emellett a MOJO is elővett néhány igen szép, Bournmouthban készült koncertképet, hogy promótálja a jövő héten megjelenő új számát, melyben lesz egy nagyon mély, és új információkat tartalmazó Noel interjú.
Persze nemcsak interjúkkal, de celeb-fronton is hozzák a kötelezőket a fiúk: Liam és Noel együtt hozza majd be Ricky Hatton – főállásban kisváltósúlyú boxbajnok, mellékállásban Oasis és Man. City-rajongó, országos haver “földi” – IBO és “The Ring Magazine” öveit a szombati boxmeccsen.
szerző: cinnouse