10.24.08

Mélyre le, egészen a lelkedig

Posted in dig out your soul, dig out your soul kritikák tagged , , at 2:05 pm Szerző: krumplicukor

Azt hiszem itt az ideje, hogy mi is elmondjuk a véleményünket az új albumról, miután sikerült mindenkit leszólni, hogy miért nem tették már ezt meg… dehát valami csak ragad már az emberre a Gallagher fivérektől ennyi év után, nem? :)

Igazából az ok, amiért még nem írtam az albumról, bár már lassan egy hónapja hallgatom folyamatosan, az az, hogy úgy éreztem, hogy hagyni kell egy kis időt arra, hogy helyre tegyem. Mert első hallgatásra imádtam minden számot. Aztán a másodikra is. És a harmadikra. Azt persze hozzá kell tennem, hogy ez a három hallgatás rögtön egymás után következett, így nem mondhatnám, hogy túl sok esélyt adtam magamnak arra, hogy leülepedjenek a dolgok, de azt hiszem értitek, hogy mit akarok mondani. És be kell vallanom, hogy ilyen nem fordult elő velem még egyik Oasis albumnál sem. Az eddigieknél tudtam már az első néhány hallgatás után, hogy melyek azok a számok, amelyek nem annyira jók, melyek azok, amiket mindig szeretni fogok, szóval, hogy mik az album fénypontjai és melyek a kevésbé szerencsésen sikerült részek.

A Dig Out Your Soulnál még a sokadik hallgatásnál sem tudtam volna ezt igazán megmondani és ennek utólag visszagondolva, azt hiszem két oka volt. Az egyik az, hogy tényleg jók a számok. A másik pedig, hogy nemcsak számok vannak egymás után, hanem a számok nem véletlenül vannak egymás után az albumon. Azt hiszem, hogy az Oasis eddigi pályafutása során a DOYS-szal jutott a legközelebb ahhoz, amit koncepció albumnak lehet nevezni. A lemez az elejétől a végéig nagyon feszes, összbenyomásban egységes (aztán utána kiderül, hogy mégsem), érződik, hogy pontosan tudták, hogy mit akartak elérni: megújítani az Oasis hangzást úgy, hogy közben az Oasis hagyományok megmaradjanak. Az albumon nincsennek igazán fillerek és nincsennek instant slégerek sem, vannak viszont átgondolt, nagyon jó dalok. Tovább ehhez a bejegyzéshez »

10.23.08

Áss elő néhány kritikát!

Posted in dig out your soul, dig out your soul kritikák tagged , at 3:29 pm Szerző: krumplicukor

Lassan ébredeznek a magyar cyberélet képviselői, így egyre többen vetik blogra és honlapra gondolataikat a Dig Out Your Soul-ról. A mérvadó zenei fórumok (ne, ne írjátok le, hogy most itt mit gondoltatok :) ) egy része mindezt még nem tette meg, de azért bízok. Tisztában vagyok én azzal, hogy annyi érdekesebbnél érdekesebb együttes van a világon, akiket a családjukon kívül átlag két ember hallgat (és mielőtt félreértenétek a dolgot, általában tényleg többet érdemelnének, és nekem is vannak kis szívem csücskei), de azért egy új Oasis album, ha könnyűzenei kritikus vagy, nem kerülhető meg. Azt hiszem.

Mindenestre itt van néhány újabb cikk:

Est.hu
Planet Zone
Óriási Rádió
Vaskarika
Szub
Cluster One
Passzió

szerző: krumplicukor

10.11.08

Kritikák – angolul és magyarul FRISSÍTVE

Posted in dig out your soul, dig out your soul kritikák tagged , at 1:25 pm Szerző: krumplicukor

Összegyűjtöttem néhány Dig Out Your Soul kritikát, ha esetleg valaki nem tudja mivel elütni a szombat délutánt és angol (valamint magyar) nyelvtudását is fejleszteni szeretné :)

Akiknek tetszett:

Alan McGee
Allmusic
BBC
Billboard
Blender
Gigwise
IGN
LA2Day
Marvin J Markus
Mensized
News of the World
NME (1.oldal, 2.oldal)
Planet Sound
Sunday Herald
Times (első verzió, második verzió, harmadik verzió)
The Daily Californian
The New York Times
The Observer
USA Today
Virgin Media
Washington Square News

Akiknek tetszett is, meg nem is (vagy csak nem akartak nagyon mellényúlni):

Globe and Mail
Guardian (Alexis Petridis, Kitty Empire)
LA Times
Q magazin
Spin
Stereogum
The London Paper
Uncut

Akiknek nem:

Antiquet
Bloomberg
Rolling Stone
The Sun

Próbáltam magyar kritikákat is keresni, úgy látom, hogy nem csak a SONY aludt el egy csöppet, hanem a magyar kritkusok is :) Eddig kettőt találtam, igazságosan mindkét “fajtából” egyet – egyet:

Akinek tetszett:

Rock Station
Est.hu Új
Planet Zone ÚJ
Óriási Rádió Új
Vaskarika Új
Szub ÚJ

Akinek nem:

Quart ÚJ
KultúrPart
Cluster One

Akik valahol a kettő között:

Passzió

szerző: krumplicukor

10.05.08

Mi lenne velünk kritikusok nélkül?

Posted in dig out your soul, dig out your soul kritikák tagged , , , , at 1:35 pm Szerző: krumplicukor

Tekintettel arra, hogy hétfőn megjelenik az új Oasis album, a Dig Out Your Soul, minden magára valamit is adó zenei szaklap, politikai napilap, bulvárlap, sportlap, egyetemi folyóirat, blog és a szomszéd kifejtette a véleményét a Gallagher tesók közös munkálkodásának hetedik eredményéről.

Egy időben, bevallom, nem olvastam kritikákat, mert

1. csak felhúztam magam rajtuk,
2. semmiben nem befolyásolták a véleményemet.

Így ezen két pont összevetése következtében arra a logikus következtetésre jutottam, hogy így se kaptunk túl sok időt és annyi minden van, amit érdemes lenne megismerni, szóval nem pazarolom a perceimet mások véleményének olvasására.

Úgy látszik azonban, hogy túl vagyok az antiszociális időszakomon, és ugyan a második pont továbbra is él, az első viszont már nem, sőt. Az utóbbi egy-két hétben rájöttem, hogy kevés olyan szórakoztató dolog van, mint az Oasis legújabb albumáról megjelent kritikák olvasgatása.

Tovább ehhez a bejegyzéshez »